Az előlmászó a Dan's Delight nevű, 5.6-5.7-s nehézségű út negyedik kötélhosszábban egy majdnem 20 méterest esett, aminek következtében súlyos koponyatraumát (a sisak is betört), illetve több testrészre kiterjedő töréseket és zúzódást szenvedett, eszméletvesztése is volt.
A videó
Az albertai hegyimentő szolgálat helikopteres mentését láthatjuk, ahogy több mint 100 méter magasságban vizsgálják, stabilizálják és mentik a sérült mászót.
A baleset
Két tapasztalt mászó kezdte meg a Dan's Delight út mászását Cascade hegységben. Az utat 1971-ben mászták először és 5.6 (UIAA V.V+) nehézségűre adják. Az első 3 kötélhosszt gond nélkül teljesítette a parti, majd a 4. hosszban egy zuhanó kő eltalálta az előlmászót, aki kb. 20 métert zuhant. A legfölső biztosítási pont kiszakadt a falból, és a mászó nagyjából a két nittből álló stand magasságáig esett le. A biztosító lejjebb tudta ereszteni a sérültet egy laposabb párkányra, majd kikötötte őt a standhoz és lehúzta a kötelet.
Amint fixálta a sérült társát, rögtön értesítette a park hegyimentő szolgálatát. A hegyimentők rögtön távcsővel lokalizálták a partit a sziklafalban, és értesítették a helikopteres szolgálatot. A helikopter nemsokára felszállt, megtalálta a leírás alapján a mászópartit. Az első mentőt leeresztették a sérülthez, ő jelezte, hogy további felszerelésre lesz igény, ezt a második mentőszemély hozta a párkányra.
A felső kör ahonnan a mászó leesett, az alsó ahova megérkezett, illetve a stand
A sérültet Bauman zsákba helyezték, stabilizálták a nyakat és a végtagot és visszahívták a helikoptert, az egyik mentő rögzítette a helikopter köteléhez a sérültet, míg a második mentő lekapcsolta a standról a beteget.
A helikopter első körben a sérültet és az első mentőt, második körben a nem sérült mászót és a második mentőt szállította,
A sérült mászót ezek után mentő szállította a helyi kórház sürgősségi osztályára.
Az elemzés
A mászó parti elég tapasztalt és felkészült volt az út megmászásához. A balesethez olyan objektív tényező vezetett, ami "benne van" a mászásban: egy meglazult szikla mindig okozhat balesetet. Fontos azt is megemlíteni, hogy az utólagos elemzés során kiderült, hogy az előlmászó megfelelően biztosította a mászását, a legfelső biztosítási pont ugyan kiesett, de ez szintén előfordul. A többi biztosítási pont hatékonyan tartotta meg az esését, így kerülhette el a még komolyabb sérülést.
A mászónak eltörött a bokája, bordái, aminek köszönhetően légmell (PTX) alakult ki, kificamodott a válla, sérült a háti gerincszakasz, a sisak pedig eltörött és megmentette az életét.