A legutóbbi túránk egész máshogy sikerült rendkívülire, mint ahogy terveztük. Egy kicsúszás következtében egyikünk olyan sérülést szenvedett, hogy helikopteres mentése vált szükségessé. Alább az ominózus túra beszámolója. Ha csak az adminisztratív tanulságok érdekelnek, görgess a cikk végére.

Péntek este négyen indultunk el Tátraszéplakra, hogy szombaton kipihenten felvágtassunk a Lengyel-nyereg és a Rovátka érintésével a Rabló házba, majd vasárnap ki tudja még merre tovább.

Reggel minden szépen terv szerint haladt, 7-kor el is indultunk a parkolóból. Az idő a laviny.sk előrejelzésénél kedvezőtlenebb volt: nem sok jót sejtetett, hogy már a fenyőerdőben határozott széllökéseket éreztünk. Ahogy felértünk a törpefenyvesbe, egészen Deltásra váltott a helyzet, maszk, kabát elő. De legalább nem volt kedvünk ácsorogni: 8:20-ra leküzdöttük az első 640 m szintet és a házban voltunk, majd 9 előtt megindultunk a nyereg felé. A ház fölötti meredek szakaszt toronyiránt megnyomtuk léccel a zsákon. A friss hóban nem voltak nyomok előttünk. A hidegben, ködben és havazásban nem volt egy tömegjelenet a hegyen, mondhatni rajtunk kívül senkit nem láttunk. A Lengyel-nyerget még GPS-szel kellett belőnünk a ködben, aztán a egyre gyakrabban kitisztult egy-egy percre. Az idő határozottan javuló tendenciát mutatott. Bizakodóak voltunk, minden esélyünk megvolt rá, hogy délre a Rovátkáig jutunk.

Aztán a Lengyel nyereg-alatt, közvetlenül a láncos szakasz előtt fordult a helyzet kevésbé vidámra. A tíz centi porhó alatt kemény firn volt, így traviztunk a lánc felé. A magam részéről firnvassal gond nélkül elértem a láncot, amikor visszanézve látom, hogy Tamás bakancsban, léccel a hátán jön és kicsúszik. Átbukott két kisebb sziklán, és 50 méter csúszás után tudott megállni. Először nem tűnt súlyosnak a helyzet, aztán perceken belül világossá vált, hogy gond van. Tamás jobb térde olyan sérülést szenvedett, melynek következtében sem behajlítani, sem kinyújtani nem tudta a lábát, de ami a legrosszabb, rá se tudott terhelni.

Az rögtön világossá vált, hogy a túrának vége, fordulunk vissza. Fél óra is eltelt, mire egyáltalán mind a hárman visszaértünk Tamáshoz. A következő dilemma, hogy hogyan oldjuk meg a lejutást. Arra jutottunk, hogy talán le tudjuk vinni-ereszteni a hegyről sílécekből rögtönzött szánkóval, de ennek megkísérléséhez is lejjebb kellett jutnunk egy laposabb részre.

Tamás elkezdett gyalog ereszkedni először egy, majd két csákánnyal tartva magát, de nagyon lassan haladt. Egyre világosabbá vált, hogy a saját erőből történő lejutás kockázatos. Félő volt, hogy a sebesült kihűl a mínusz 10 alatti hőmérsékletben és a szélben. Úgy döntöttünk, kihívjuk a hegyi mentőket.

Egy ideje el van mentve a telefonomban a 18 300, Rescue Slovakia néven. Ha a tiédben nincs, most tedd meg még mielőtt tovább olvasol, az a biztos. A diszpécser kifogástalan angolt beszélt, kevesebb mint 1 perc alatt zajlott le az alábbi beszélgetés:

- Halló, az egyik társunk balesetet szenvedett, mentésre van szükségünk.

- Tudja hol vannak?

- Igen. A Sziléziai ház és a Lengyel-nyereg között a nyári úton, a Lengyel-nyereg alatt. Egy térdsérültünk van, aki mozgásképtelen. Nem lavina volt, kicsúszott.

- OK. Maradjanak ott ahol vannak. Küldöm a mentést. Lehet, hogy helikoptert.

Közben letelepedünk egy laposabb részen, és várunk. A kedvünk a körülményekhez képest jó, a sérülés nem súlyos, járhattunk volna rosszabbul is.

15 perc sem telt el, és halljuk a rotor zúgását. A jól ismert helikopter bukkant fel a völgy felől, az oldalában egy megfigyelő. Jelzünk neki, de úgyis lát minket. Megy fölöttünk egy kört, majd a völgy felé távozik.

Pár perc múlva újra felbukkan, most már csörlővel kilógatva egy pasas. Tőlünk kb 30 méterre lerakja, majd a völgy felé távozik. A mentőorvos odajön hozzánk, ellenőrzi Tamás térdét. Elsősegély doboz és helikopteres beülő van nála. Beköti a sebesültet a beülőbe, minket pedig megkér, hogy mindent rögzítsünk, ugyanis minden tárgy repülni fog, amit szabadon hagyunk, amikor a helikopter fölénk ereszkedik.

Pár percen belül a helikopter újra felbukkan, egyenesen minket céloz, lelassít fölöttünk, a karabineres drótkötelet szépen, finoman belógatja, és kicsörlőzi a mentőorvost és a sérültet.

Az egész művelet érzésre nem volt több 10 percnél. Az volt az érzésünk, hogy zavarba ejtően profin, flottul ment. A helikopter Tamást a poprádi kórházba szállította, ahol ellátták. Mire levergődtünk a hegyről a plusz egy zsákkal, léccel és bottal, kocsiba vertük magunkat és a kórházhoz értünk, Tamás már a zárójelentéssel a kapuban várt minket, majd rövid tanakodás után hazaindultunk.

Zárszóként az eset legfontosabb tanulságai:

• Európai egészségbiztosítási kártya legyen nálad. A mentőorvost a hegy tetején csak ez érdekelte, semmi más. Ez a leges legfontosabb!!!
• Az európai egészségbiztosítási kártya csak akkor ér valamit, ha itthon rendezett a TB jogviszonyod. Ez talán triviális, de enélkül az ÖAV se ér semmit.
• ÖAV vagy más helikopteres mentést fedező biztosításod mindenképp legyen, ha magashegységbe mész túrázni. Egyszerűen nem kérdés, hogy megéri-e.
• A helyi hegyi mentőszolgálat száma legyen elmentve a túra összes résztvevőjének feltöltött telefonjában. Szlovákiában 18-300 csak így, előhívószám nélkül.

[UPDATE] Az eset óta két hét eltelt, és a mentésről számla azóta se jött. Lehet, hogy nem is fog?

Mindenkinek élményekben gazdag és balesetmentes túrázást kívánunk. Arról pedig, hogy milyen, amikor tökéletesre sikerül egy túra, itt olvashattok.