Ha megkérdeznénk pár túrasízőt, hogy mit is jelent számukra ez a sport, milyen kép, esemény, jelenet ugrik be róla, valószínűleg mindenki merőben más emléket idézne fel.

A túrasí sajátos felszerelést igényel

Lenne, aki könnyed lejtőt képzelne maga elé, amelyen felcsoszogva egy hóval fedett menedékházhoz, annak kandallója előtt melegedve forralt bort szürcsölnek az emberek. Más viszont 45 fokos kuloárban, lécüket a hátizsákjukra erősítő, hágóvassal és túracsákánnyal utat törő freeride csapatot lát. A meredek kuloár tetejére érve a srácok a hágóvasat széles lécekre cserélik, a túrabakancsot keményre állítják, majd ugrálva kanyarognak le a méteres porhóban. A harmadik pedig 150 kilométeres átkelést lát maga előtt Chamonix-ból Zermatt felé, az Alpok számtalan gleccserén és hágóján keresztül; napfelkeltét, csípős hideget, hajnali forró kávét 3000 méteren, egy cabane verandáján.

Ez a mentális diavetítés is tanúbizonysága a túrasí és síalpinizmus sokszínűségének. Nincs két ember, aki ugyanazt érti rajta, mégis a sport lényegi részének hasonlósága feloldja a fentebb vázolt, látszólagos ellentmondást. A túrasí különböző vállfajainak metszete egy rendkívül egyszerűen megfogható jelleg: a sípályáktól való elszakadás.

Ez nem a fűtött francialiftek, hütték falára szerelt hangszórókból terjedő, északi-tiroli akcentusra adaptált Beatles-slágerek, hóágyúzott és ratrakolt lejtők világa. A túrasí esetében kiszemelt hegyeink megkérik meghódításuk árát. Minden méterért verejtékkel törlesztjük adósságunkat, izmaink fáradnak, légzésünk és szívverésünk felgyorsul. A megsíelni vágyott hegyoldalt nem megkapjuk, hanem megküzdünk érte.

Letudva a kötelező vámot azonban a sícentrumok világától merőben idegen ajándékot kapunk cserébe; a hegyek vad, sokszor félelmetes, a természet szabályai által uralt, mégis korlátlan szabadságát. Mindazonáltal ennek a szabadságnak feltételei vannak, amelyeket a felszerelés sajátosságai és a lavináktól való jogos félelmeink köré rendezve fogok tárgyalni sorozatunk első cikkében.

A TECHNIKA

Kötések

A túrázásban használható kötéseknek kettős célt kell szolgálniuk. Egyrészt a felmenethez szükséges, hogy a bakancs sarka elemelkedjen a léctől, míg a bakancs eleje rögzítve marad; másrészt a lesikláshoz nem árt, ha a kötést fixálni tudjuk a léchez – ezt a kettős funkciót a túrasíkötések teljesítik. Illetve használatosak a telemark kötések is, amelyek sarka lefele síelés közben sincs rögzítve a léchez. A manapság használatos túrasíkötések megbízhatóak, alkalmazásuk egyszerű, súlyuk pedig az újabb és újabb szériákkal folyamatosan csökken. Hiszen a felfele menetben nagyon nem mindegy, hogy hány kilót kell cipelni, akár a hátunkon, akár a lábunkon visszük a lécet.

Minden terepen kényelmesen lehet haladni oldott sarokkal

A sarokrészen többállású cipőemelő található annak érdekében, hogy minden terepen kényelmesen lehessen haladni oldott sarokkal. Sík terepen a kötés a léc síkjáig engedi le a sarkat, viszont ha meredeken haladunk fölfelé, lehetővé teszi, hogy 30-45 fokos szöget zárjon be a cipő a léccel. A sarokemelő segítségével így a súlypont mindig a léc középső részére esik, aminek köszönhetően maximalizálódik a fóka tapadása a hó felszínén. És rögtön el is érkeztünk a felszerelés következő lényegi eleméhez: ez a fóka.

Fóka

Évszázadokon keresztül a fóka és a léc elválaszthatatlan társai voltak egymásnak. Hosszú ideig a síelést skilaufen (síjárás) néven illették, míg a XX. század húszas-harmincas éveiben megszületett a skifahren (síelés), majd a háború évei után megjelentek az első síliftek a bajor és osztrák hegyekben. Sokáig emlősállatok sűrű szőrrel fedett bőrét használták a lécekre erősítve, sőt olcsóbb megoldás gyanánt fenyőágakkal is próbálkoztak a korabeli hősök.

Ma már természetesen nem kicsiny, bánatos szemű bébifókák vértől megtisztított bőréből készül a felfele menetet lehetővé tévő lényegi komponens. Mohair, mohair mix, illetve szintetikus anyagú fókát a léc talpára ragasztva, illetve feszítve, a sílécek előre könnyen, hátrafelé pedig igen nehézkesen mozognak, azaz megfelelő módon terhelve a lécre, emelkedőn felfele is tudunk haladni.

A fóka tapadása annak típusától, a hó minőségétől és hőmérsékletétől függően kb. 20-30 fokos meredekségig biztosítja az előrejutást. Az ennél nagyobb dőlésszögű oldalakon már cikcakkban haladunk tovább, ami tulajdonképpen egy egyszerű gép (lásd pl. szerpentin), de ebbe inkább ne menjünk most bele.

Ahhoz viszont, hogy a felfele menet ne legyen nagyon fájdalmas, kényelmes bakancsra is szükség van.

Túrabakancsok

A cipő, ami melegen tartja a lábat, kényelmes és könnyű fölfelé, ugyanakkor megfelelően átviszi az erőt a sílécre lefelé síeléskor. Egyaránt alkalmasnak kell lennie gyaloglásra, fókázásra, hágóvasazásra és lesiklásra. Az ideális sítúra cipő pehelykönnyű, kényelmes és puha fölfelé, mint egy hegymászó bakancs, ugyanakkor kőkemény lefelé, mint a legkeményebb klasszikus síbakancs.

Olyan megoldás  természetesen nincs, ami az összes fenti tulajdonságnak egyformán megfelel, ezek a tulajdonságok csak egymás rovására érvényesülhetnek.

A súly itt is evidens kérdés, nem mindegy, hogy hány gramm húzza le lábfejünket a sarok emelgetése közben.

A másik – talán fontosabb – szempont a keménység. A skála igen széles, a versenyzők puha és könnyű bakancsokat használnak, amiben szinte futni is lehet, viselésükkel azonban könnyen rémálommá válhat egy pirospályás downhill. A másik végletet a kemény freeride/backcountry bakancsok képviselik, amelyek kemények, magas szárúak és alapvetően nagy és nehéz lécek biztonságos mozgatására találták ki őket; viszont ezeket viselve egy 20 kilométeres túrán gyorsan a ragtapaszt gyártó cégek törzsvásárlójává lehetünk, legalábbis ami lábunk bőrhiányos hámsérüléseit illeti.

Léc, bot

A túralécek általában könnyebbek, mint pályára teremtett testvéreik. Alapvetően kevésbé piskóták, bár a carving trend ebben a sportágban is jelentősen érezteti hatását. A túrasíző céljai, tudása és vérmérséklete is meghatározza a választandó lécet. Freeride-orientált kaszkadőrök a nehezebb és széles léceket, míg a vasárnapi menedékház-ivók inkább a könnyebb, rövidebb léceket részesítik előnyben. Az általánosan használt lécek hossza 160–180 cm között van.

A boton nagy a hótányér, hiszen szűzhóban kell támasztékot adnia

Teleszkópos az a síbot, ami túrázónk kezébe feszül, hiszen felmenetben néha jól jön, ha kissé hosszabb, lefele meg inkább rövidebb dukál. A hótányér pedig nagy, hiszen itt szűzhóban kell támasztékot adnia, nem szépen lesimított, zömített hószerkezetű pályán.

LAVINA ÉS A PARADOX KOMPROMISSZUMAI

A túrasízés egy alapvető és lényegi – kis túlzással élve vitális – paradoxont hordoz magában. Ott a legjobb lesíelni, ahol meredek a hegyoldal és sok rajta a hó. Mindazonáltal pontosan ezeket az oldalakat tisztelik meg létrejöttükkel leggyakrabban a lavinák, azaz pont ezeket érdemes elkerülni. Az ellentmondás feloldása nem könnyű, és a hírekből hallva sajnos nem is mindig sikerül.

A lavinaszolgálatok egy adott területre, régióra adják ki jelzéseiket 1-5 közötti veszélyességi fokot adva meg. Figyelembe veszik az időjárási tényezőket, csapadékot, hőmérsékletet, illetve hóprofil vizsgálatot végeznek a kitüntetett helyeken. A lavinajelzés általában az adott régióban fekvés, tengerszint feletti magasság, illetve napszak szerint is változik.

A jelentés mindazonáltal nem képes számolni a lokális tényezőkkel. Egy 2-es lavinaveszély esetén a 40 fok alatti lejtőkön kisebb a lavina elindulásának esélye, azaz egy 40 fokoson már könnyen elindul a lavina a területre jellemző általánosan stabil hó ellenére is. A lavinajelentés szintén nem adja meg a kevésbé veszélyes területek pontos kiterjedését, hol vannak a határzónák magasság és kitettség alapján. Így ezeket az átmeneti részeket megfelelő óvatossággal kell értékelni.

A kuloárban összegyűlt hó, a gerinc lee (szél alatti) oldala, a ritkás növényzet, a konvexitások és konkávitások, a csoport viselkedése mind növelni tudják a helyi lavinaveszélyt, így ott is elindulhat a hó, ahol egyébként a jelzésnek megfelelően nem lenne várható.

A túrasízéshez nem elegendő jól síelni, ez csupán egy szükséges, de korántsem elégséges feltétele az élvezetes és egyben biztonságos sporttevékenységnek. Olyan tudáshalmazt kíván meg, amely magában foglalja a navigáció, útvonaltervezés, lavinaismeretek és lavinában történő keresés képességeit. Tekintve, hogy rengeteg túraútvonal gleccsereken vezet keresztül, így nyugodtan hozzácsaphatjuk a fenti listához a gleccserjárás, ön-, és társmentés ismereteit is.

A túra megtervezéséhez, a helyszínen végzett útvonal-módosításhoz, a lavinahelyzet lokális átértékeléséhez sok tapasztalat és a megfelelő tanfolyamokon megszerzett tudás, illetve annak rendszeres frissítése szükséges. Mindenféleképpen érdemes tanácsot kérni tapasztalt társaktól, most már hazánkban is több blog, illetve weblap foglalkozik a túrasízéssel (foka.blog.hu, traverse.hu, turasi-blogspot.com, kuloar.hu).

Ismeretlen területen, vagy akár csak kipróbálás szándékával pedig nem kell profi túravezetőkre sajnálni a pénzt. Hiszen ha megszereted a túrasít, úgyis sokkal többet fogsz rá költeni az elkövetkező években, ha meg nem nyeri el tetszésedet, akkor legalább biztonságosan próbáltad ki.

Írta: dr. Ágoston Viktor Antal, fényképezte: Ágoston Viktor, Harkay Zsolt

Megjelent az Over Magazin 2011/1. számában.