Piz Bernina, Biancograt

2015. június 22. - viktor.agoston

Mert magyarember nem akkor mászik amikor szép az idő, hanem akkor amikor raér.

Ami persze nem egy jó ómen, és ezt újból alátámasztani látszott az elmúlt hétvégi mászásunk.

Kihívásunk tárgyául a svájci St. Morritztól nem messze fekvő Piz Bernina négyezres csúcsát szemeltük ki, a csúcsra hosszú, kitett gerinc vezet, ami szép időben igen népszerű mászótúra. Gyakoriak a tömegjelenetek egy-egy ereszkedő stand környékén, így ésszerünek tűnt a hivatalos szezon előtt megmászni a hegyet.

Biancograt 3, 45 fok, AD

Csütörtök este kanyarodik fel az autópályára négy fős csapatunk, Laci akivel a Biancogratot tervezzük, Dávid és András, akik a Piz Palü egyik technikás pillérére terveznek mászni.

Akklimatizáció mindenek felett.

Péntek reggel szállunk ki a kocsiból, Lacival a Tschierva-völgyben indulunk neki az útnak. A gravitáció állandó jelenlétére való folyamatos utalásként hátunkat 15-17 kilós zsákok terhelik. Bivakra készülünk, azaz nálunk van minden, derékalj, mászócucc, hálózsák, kaja. És hát fizikai állóképességünk edzése gyanánt ezzel a súllyal is tervezünk mászni.

A Tschierva házban ismételten és számomra megszokhatatlan módon alkalmam nyílik a svájciak hirhedt vendégszeretetével történő örvendetes találkozásra, mintha zsigerből, szinte már genetikailag meghatározott módon áradna a házigazdából a mindent átható idegen-, és világgyűlölet. Pedig csak vizet töltöttem volna a kulacsomba. Persze a csapok leszerelve, a WC-be pedig utánam jön, nehogy sikererrel járjon a vízszerzésre irányuló szatellita terrorakcióm. Mindegy az egész hegyoldalban vízesésések zúdulnak alá, megoldjuk. Az éjszakát egy 2800 méteren a gleccserfelé kiszökellő párkányon töltjük. Luxusbivak, luxuskilátás. A lemenő nap fényesugarai mint gyöngyvászon terítőre cseppent mézen, úgy csillannak meg a gleccser hegyekbe fagyott jégtömbjeinek felszínén.

Bevallom most először életemben doppinghoz nyúltam: tekintve, hogy akklimatizációra igen csekély idő jutott, és nem akartam újra hegyibeteg lenni, acetazolamidot szedtem be (Huma-Zolamide 250 mg, 2x1 az utazás elött, majd 1x1 azt azt követő napon). Hegyibetegség nem volt, ujjbizsergés viszont annal inkább, a sokak által panaszolt fémes szájíz viszont nem jelentkezett.

A fehér gerinc

A luxus bivakban hajnali 3-ra kértük a szobaszervíztől az ébresztést. A fejlámpa fényénél felhők gomolyognak fel előttem a völgyből: ha kinyújtom karomat, kezem beleér a gőzszerű hideg áramlásba, lehet hogy mégsem lesz szép időnk ma?

6 után szállunk be az útba, havas-sziklás kitett terep, néha egy-egy hosszabb havas gerincbetéttel. Szinkron mászunk, jól haladunk. Nemsokkal 8 előtt bekúszunk a felhőbe, a felhővel az egyre erősödő szélbe, akkor még nem tudjuk, de ez a két tényező társunk lesz az elkövetkező két napban. Mínusz 8 fok, 50-60 km/h szél. Hurrá nyaralunk!

A csúcsot retrospektív módon érjük el: amikor a gerinc ködbevesző siluettjén haladva tartósan lejteni kezd a mászás, rájövünk, hogy már túlhaladtunk rajta. Egy gyors jeges szelfi és haladunk tovább. Arcszőrzetem féloldali lefagyása hivalkodó módon utal az uralkodó szélirányra.

Még vagy két órányi lemászás és egy ereszkedést követően nulla látótávolságban érünk le a Spallagratra és az alant fekvő gleccserre. Ködben, gleccseren haladni jajdejó dúdolgatom magamban, majd jobb lábam csípőig beszakad egy hasadékba. A gyermekkoromban nézett Chuck Norris filmekből ellesett ninjakungfukarate ugrással vágom magam oldalra, és a hasadék széléről tekintek le a keskeny, de annál mélyebb, sötétkék jégfallal szegélyezett sötétségbe.

Galéria 1.

Eszembe ötlik Greg Child mászó-író egyik novellája, ami az üregemberekról szól. Az üregemberek a sziklák belsejében, a gleccserek sűrű, kemény jégfelszíne alatt élnek, és leselkedve várják, hogy találkozzanak és egyesüljenek a felszínek felett élő alteregójukkal. Minden hegyet járó embernek van egy ilyen üregember társa, és ha találkoznak és egyesülnek, akkor az egyik megszabadul a bezártság poklától, míg a másik a földi életétől. Talán most én is közel kerültem egy pillanatra a saját üregemberemhez? Mindenestre gleccseren nem túlzott óvatosság összekötni magad társaddal, amit mi most elhanyagoltunk.

A telefonom Ortovox Alpine Tour alkalmazásával találjuk meg a Rif. Marco e Rosa ház winterraumját. A ház belsejében minusz 4 fok, nem fűthető, de legalább a széltől megóv minket egy éjszakára.

Galéria 2.

Másnap a köd időnként szakadozik, viszont a szél még erősebb. A sokszor 70 km/h-s széllökések jócskán lelassítják mozgásunkat. A tejfel látótávolságban bolyongunk órákon át, amig eljutunk a gleccser szövevényes labirintusán keresztül a Fortezza gerincig. Itt vezet le utunk. A gerinc jól jelölt, mászható, mi a gyorsaság kedvéért nem ereszkedünk, inkább mászunk lefele.

A srácok közben már aggódva keresnek bennünket, a ködben hosszú órákat navigáltunk, jócskán kifutva az időből.

Így a több mint 4 kilóméternyi mászás, kb. 45 kilóméternyi túra után egészen kézzelfogható jelentést nyert számomra Laci kijelentése: a Piz Bernina nem fogja könnyen adni magát. De megadta, és mi szívesen fizettük meg az árát.