Balázsék, ugyan a maguk sajátos módján, de túrasízni mentek.
Például április végén, május elején még nem sítúráztunk. Idén azonban így volt időnk, ezért április 29-én este, kis Pozsonyi kanyarral, kimentünk Tomival a Dachstein déli oldalán található lift állomásához. Ezelőtt még nem aludtunk a felvonó alatt, valamennyit a parkolóban, kicsit az autóban.
Megaztán csalni se szoktunk. Legalábbis nem megyünk felvonóval a tervezett túra legmagasabb pontja alá, 300 méterrel. De most mégiscsak igénybevettük ezt a szolgáltatást is, kb. 5, osztrák sporttárssal együtt. Mivel a felvonó „javítás alatt” volt, ingyen tehettük mindezt.
Odafent a Skywalkon töltött rövid bámészkodást követően, elindultunk a csúcs felé, ami a felvonó felső állomásától egy kényelmes 30 perces fókázás. (Nekünk persze valamivel több volt)
Letettük a léceinket a sziklák alatt és nekiláttunk, hogy elsajátítsuk a klettersteig alapjait, szponzorunk eszközeivel felszerelkezve (köszönjük még egyszer!).
(nem örökbe adtam vazze- a szerk. megjegyzése)
Részben a hó instabilitását, a kötél hiányát, az időjárást illetve a gazdasági válságot ürügyül véve visszafordultunk kb. 1/3 távon, így csúcsfotót nem tudunk mutatni. Azóta is sajnáljuk, de a döntést helyesnek véljük.
Megfutamodásunkat követően lesíeltünk a csúcshoz vezető oldalon, két gleccserhasadékot megcsodálva. A hó okozott némi szenvedést, de inkább a közelmúlt esőzései miatti színe volt egy kicsit lehangoló, és volt már rosszabb is.
A leratrakolt „osztrák nemzeti túraútvonalon” a Wiesberghausig csúsztunk, néha kicsit felhalszálkázva (jé, ezt a szót ismeri a Word!), ahol szállást foglaltunk. Még szerencse, hiszen rajtunk kívül még legalább hárman voltak a házban és ebbe a személyzetet is beleszámolom. Kb. 1 órakor értünk a házhoz, ahol a nem várt nyugalom, szendergő házigazda és hideg sör fogadott. Délutáni csendes pihenőnk után (újabb prömier), felsétáltunk a Simonyhütte alá,
majd piepset ástunk be-ki, időre. Egy sztrapacska, és a távolban vakuzó vihar elhesegetése után megmosdottunk a csapban és aludtunk egy kiadósat a matrazanlagerben (ÖAV nélkül 9.50 EUR).
ahol előtte való nap lefelé, és 4 és fél óra elteltével már meg is érkeztünk újra a felvonóhoz, ahol az Edelgrieskar felé vettük az irányt. Az északi pálya aljáról nagyon körülményes, vagy nagyon drága lett volna eljutni a kocsiig, és a korábban megkérdezettek hetyke bólogatását figyelembe véve választottuk a kockázatosabb útvonalat.
Meg is másztuk a létrát, átmentünk a barlangon és elindultunk a kötéllel biztosított meredek hegyoldalban a „pálya” felé, de a köd, a törött lécem és a csúszkáló lavinák miatt még ürügyre se volt szükségünk. Szépen (hogy értsd = morogva) visszafordultunk.
Lefelé valahogy több lépcsőfok került a létrára, vagy magasabbról indultunk, de nekem hosszabbnak tűnt.
Felsétáltunk a felvonóhoz, és szerencsénkre a 17:00-kor induló munkásjárat be is vállalt minket. Ingyér ismét, amire mondhatnánk, hogy rendes tőlük, ha nem hagytak volna ott minket a megbeszéltek dacára. Persze pontosabb német-nyelvtudás, illetve a felvonóházban jobb helyezkedésünk esetén, talán nem kellett volna kézzel lábbal integetni a távolodó kabinnak. Mindegy, az aranyos tőlük, hogy visszafordultak.
http://www.derdachstein.at/dachstein/en/winter/Ski_Tours.html
jó kis oldal, nagyon sok hasznos infóval, de ne vegyetek mindent szó szerint!
http://bcspk.blog.hu/2010/04/19/dachstein_turaleccel
Kócosék előttünk jártak arra 2 héttel, északról támadtak, többet mentek, 1 nap alatt, és ami fáj, hogy csúcsfotójuk is lett, bár nekik nem volt beülőjük, így nyilván könnyebb! Ja, és nekik is elfogyott a vizük, ahogy nekünk is. Erre a jövőben nagyon kell ügyelni…
