Fókablog

Fókablog

No comment

2009. november 04. - viktor.agoston

Magyar hegymászók tűntek el a Kelet-Himalája térségében.

Hivatalosan egyelőre nem megerősített keddi értesülések szerint magyar hegymászók tűntek el Szecsuan nyugati részén, a Kelet-Himalája térségében.Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul elmondta, hogy a kínai külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg Szecsuan tartomány központi közigazgatásának közlését, miszerint az a négy magyar hegymászó, akinek október végén kellett volna visszatérnie egy expedícióból, nem adott hírt magáról. Egy kínai nyelvű internetes hírportál szerint a kínai hatóságok ugyanakkor állítólag már megindították a keresést.

A pekingi külügyminisztérium ügyelete a nagykövetség kérésére szóban közölte, hogy a négy magyar ügyében szerdán reggel adnak részletes felvilágosítást.

Valószínűsíthető, hogy arról a négy magyar hegymászóról van szó, akik október 7-én indultak Kínába azzal a céllal, hogy a Zsen Csong Feng expedíció keretében október végéig feljussanak a Himalája szomszédságában lévő – ember még nem járta – 6079 méteres csúcsra. A Zsen Csong Feng nem hivatalos neve a csúcsnak, a Minya Konkától - Szecsuan legmagasabb, 7566 méteres hegycsúcsától - délre található.

A hegymászók - Csizmadia Péter, Mikolovits Veronika, Pecthol Balázs és Tolnay Katalin - honlapja [1] október 22-én frissült utoljára. Akkor azt írták, "a fiúk 5500 méterig jutottak, de onnan nincs tovább. Közben megint bejött a köd es a havazás, nem is látni, merre kéne menni. Újabb várakozás. Mindenki jól van."

Hétfőn két orosz turista eltűnéséről is beszámolt a helyi média, bár túlélésükre gyakorlatilag nincs esély, a keresésüket folytatják. Egyelőre nem tudják, hol tartózkodtak utoljára. A mentőalakulatok megpróbálták elérni az 5100 méter magas Luotuo csúcsot, de nem jártak sikerrel.-index.hu

A mentőcsapat szerdán már a hegynek azon a részén járt, ahol nincs térerő, így arról, hogyan áll a keresés, egyelőre nem lehet semmit sem tudni. A hegyi mentőket, kínai idő szerint csütörtök délre (magyar idő szerint hajnali ötre) várják vissza, legkésőbb ekkor már várhatóan többet lehet tudni arról, milyen eredménnyel járt a mentőexpedíció - mondta a főkonzul.-origo.hu


RZF - 2009 október nagyobb térképen való megjelenítése

Linkek:

sportgeza.hu/sport/hirek/2009/11/03/magyar_hegymaszok_tuntek_el_a_kelet-himalaja_tersegeben/

szikla.hu/forum2/index.html

expedicio.julianus.hu/

süti beállítások módosítása