Szerencsére a hasadékok előtt egy kisebb meredekségű részen végül megállítja a csúszást. Egyben van, nagyjából sértetlen, sürgősségi ellátást ránézésre nem igényel.
Némi mentális sminkelést követően folytatjuk utunkat 4400-ig, ahonnan hirtelen lelassulunk. Én magam részéről szeretek beállni egy kellemes tempóra, ahol a lépések és lélegzetvételek szinkron módon egészítik ki egymást, így kölcsönözve sajátos és hosszan bírható dinamikát a haladásnak. Most is beállok a ritmusra, de 40-50 lépés után lassan, az óra mutató forgásával egyező, majd hirtelen ellenkező irányban el kezd forogni a hegy. Én, saját létezésem egyik legmeghatározóbb referenciapontjaként stabilan állok, viszont a hegy mozgása felgyorsul, billegni is kezd, ami a váltakozó irányú forgással karöltve sajátosan émelyítő égést hív életre gyomrom szájadékában.
A gleccsert fedő 20 centis friss hó antiperisztaltikus mozgásokkal történő színesre festenyzése helyett a zihálást választom. Jó döntés. 50 lépés, megáll, 40 lépés, megáll....szerencsére a 0 lépés-megáll előtt elérjük a házat.
Fejfájás, enyhe hányinger, 110-s alappulzus, nesze nektek alföldi tökös túrasízők. A végtelen hegyek 80 méteren előakklimatizálódott leigázói vagyunk mi.
Némi rebootolás után túránk lényegi része veszi kezdetét? a lecsúszás. Nem sokkal a ház alatt találkozunk Wetzl Péterrel, aki a poszt írásának idején épp a Cho Oyut támadja léccel és Mécs Lacival felfegyverkezve. Innen és most is sok sikert kívánva térek vissza gondolatban a Punta Gnifetti-re.
Augusztus, ragyogó napsütés, és stabil, kicsit kérges, de jól síelhető havon csúszunk le 4560-ról 3660 méterre átitatva a "mertmegérdemlem" érzéssel.
A szint csökkenésével kellemetlen tüneteink egyik-pillanatról a másikra meg szűnnek.
Kiadós étkezés, majd didergős alvás a 10 fokos szobában, és szikrázó napsütésre ébredünk.
A Vincent Pyramide (4300m) a vasárnapi célunk. Haladásunk gyors, magabiztos, sikerült akklimatizálódni.
Nemsokára a szél megerősödik, és a szikrázó augusztusi napfényben fagypont alá esik jóval a hőmérséklet, miközben a környező völgyekben 20 fok körül jár a digitális hőmérők virtuális higanyszála.
A Pyramidról elénk tárul a Dufourspitze, a Gnifetti, Svájc és Olaszország, sőt a távolban mintha a 150 kilométerre tornyosodó Mont Blanc masszívum csúcsai is kivehetők lennének.
4300 méterről 3400 méterig csúszunk kerülgetve a hegymászókat és a hasadékokat. Az utolsó kilométeren már nehezen tudnám meghatározni a gleccser napsütésben felolvadó, megpuhuló felületének halmazállapotát, ennek ellenére szépen lehet kenni benne az íveket. Óvatosan közlekedünk, hiszen nem vagyunk összekötve, és az adott sebességnél jó előre tekintve kell pillanatról pillanatra áttervezni a csúszás íveit, vonalát; hasadékok, gyenge hóhidak körülöttünk mindenhol.
Majd némi klettersteig következik síbakancsban, lécekkel megpakolt zsákokkal. A sílécek és a kifeszített kötél eddig számomra nem ismert vonzalma percenkénti el-, és fennakadást eredményez a lefele mászás során, a hőmérséklet emelkedik ahogy csökken tengerszintfeletti magasságunk, egyre több polós, rövidnadrágos túrázó tűnik fel
Körültekintésünk és szerencsénknek köszönhetően sikerül a felvonó állomását elérni,és mintegy órányi várakozás után, többszöri átszállással érjük el az autót.
Síbakancsban mászni.
A Margherita-ház: Európa legmagasabban fekvő menedékháza, 4600 méter
Az únió kevéssé őrzött határa: Svájc-Olaszország
578 mbar, a tengerszinten lévő 1000 mbar-ral szemben: gyors hegyimatek az oxigén parciális nyomásával: 1000X0.12=210 mbar, 578X0,21=121,38, azaz 88,26 mbar oxigén hiányzik; másképp egy 500 ml-s lélegzetvételben 105 ml oxigén helyett, csak 60,69 ml oxigén van
United colors of whatever
