Mi, akik sokat megfordulunk lavinaveszélyes területeken, azt hiszem igen gyakran gondolunk arra, hogy milyen élmény lehet elsodortatva lenni, eltemetődni. Tartunk is tőle, de valahol lelkünk egy eldugott zugában izgat is minket, hogy milyen az ellenfél.
Az alábbi video nyújt némi támpontot.
A srác elsőnek indul, és nem igazán látni a videón semmi jelét annak, hogy csinálna egy-két teszt kanyart a letörés tetején. Egy-két élesebb, jól odanyomott kanyar ha nem is teljes mértékben, de részben bizonyára tájékoztatna a hó stabilitásáról. Bár mintha említene ilyesmi szándékot indulása előtt.
A felvétel jobb oldalán 1:10-nél látható, hogy az első, jobb kanyarral megindul a hó a bevágásban. Aztán 1:16-nál a hó felső rétege már nem bírja tovább a terhelést, keresztirányú repedések szántják fel, és megindul a lavina. Innentől -nevezzük mondjuk Billnek- Billnek annyi esélye van a kievickélésre, mint egy denevérnek az ultrahanglaborban tájokozódási versenyt nyerni.
Bill csupán 4 és fél percet tölt eltemetve, ami nagyon jó időnek számít. A hó alatti hangok hűen tanuskodnak arról, hogy szép lassan csúszik bele a pániknak nevezett pszichés alterációba, ami a lavinahalálozás egyik kifejezetten jó prediktív értékkel bíró lelki tényezője.
A pánik során a légzése felgyorsul, és egyre több oxigént vesz fel, ami egyrészt azzal jár, hogy fogy a levegője, másrészt egyre több szén-dioxid termelődését is jelenti. Ez utóbbi vezet gyakran a halálhoz; egyszerűen szén-dioxid mérgezést szenved el. A betemetettet a saját teste által termelt szén-dioxid öli meg, ellentétben mondjuk a borospincébe letántorgó Józsibával, akivel meg az újbor erjedése során keletkező gáz öl meg beelőzve az alkoholizmus lassú, de annál hatékonyabb egészségkárosító lehetőségeit. Az üvegházhatásról ez esetben nem ejtenék szót.
A lavinaeltemetés élettani szempontból három részre osztható:
- Túlélési fázis: beszédes név, ez az első 10-15 perc; ha a síelő nem halt meg az első pillanatokban és nincs életveszélyes sérülése, akkor még van levegő, ekkor az eltemettek 93%-a életben van
- Fulladási fázis: ez sem kevésbé informatív; fogy az oxigén, nő a szén-dioxid koncentráció, a nedves lavinákat kevésbé penetrálja a levegő, szóval ott kevesebbet kell szenvedni, a többi lavinában ez akár 40 perc is lehet
- Kihűlés, fulladás, halál és kinek hite szerinti folytatással, avagy a kimentés fizikai, pszichés és vallási/világnézeti szempontból
Nem elhanyagolható módon, ha van némi levegőtasak, vagy avalung, vagy esetleg a hószerkezet valamelyest áteresztő, Bill túlélési esélyei jócskán megugranak és még az első 55 percben átgondolhatja élete fontosabb lépéseit. Bár a kihűlés fokozatosan lelassítja gondolkodását és egyben az oxigénfogyást is. Szerényebb intellektuális képességű, vagy/és unalmas életű egyének egyértelmű előnyt élveznek ebben a helyzetben.
Billnek szerencséje volt, mert társai időben kimentették, illetve a lavina nem sodorta a sziklák felé.
Azért ez nem mindég van így, 12 éven át végzett adatgyűjtések alapján Tirolban az eltemetettek 18 %-a maradt életben a kórházba szállításig, az átlagos eltemetettség 1,25 méter, az átlagos eltemetettségi idő 85 perc.
Azaz vonjuk le kicsiny posztunk intellektuális epicentrumának oxigénhiányos mélyéről felböffenő tanulságot: általában az ember a hülye és nem a természet. Persze sokszor kell kockáztatni, de az estek nem elhanyagolható részében a fő probléma, hogy nem is tudjuk, hogy éppen kockáztatunk (lásd Bill)
Hogy Walt Kelly Pogo névre keresztelt oposszumát idézzem:
"We met the enemy and he is us."
