Mielőtt még a nyilászárók végtelen világába süllyedne gondolati szinten a kedves olvasó, kísérletet teszek megmagyarázni a fenti korántsem frappáns, de annál találóbbnak ható kijelentést.
Aki ebben a posztban véres túrasí kalandokat keres, csalódni fog. Most egy kis kultúrturista freeride következik a történelem és térségi poltika végtelen havas hegyoldalain.
In medias res.
Libanon egy közel 5 millió lakosú tengerrel, magas hegyekkel és sivataggal körbeölelt ország, szomszédai a baráti Szíria és a nem kevésbé támogató jellegű Izrael.
Mindkét szomszédra igaz, hogy az elmúlt évtizedekben kisebb-nagyobb látogatást tettek hadseregük révén az országban és általában romokat, lövedékeket és humanitárius katasztrófát hagytak maguk mögött. Úgy tűnik a haditurizmus már csak ilyen, és ilyen is marad.
Látogatásaiknak, no és az országban működő fegyveres klubboknak (ilyen pl. a Hezbollah és a Fatah) köszönhetően a stabilnak mondható bankrendszerrel, különleges turista célpontokkal és rendkívül kellemes klímával rendelkező ország hazai összterméke néha 10-15 %-al nökeszik éves szinten, majd 20-30%-al csökken egy másikban.
A korábbi hadi roadshow-k másik hozadéka, hogy az országon kívül, főként Latin-Amerikában több millió libanoni keresztény él, sokan már generációk óta.
Keresztény, igen. Merthogy egy ősi keresztény populáció népesíti be az ország középső és hegyvidéki területeit. Miközben az ország 95%-a arab, a lakosság 27 %-a maronita, vagy más felekezetű keresztény.
Itt született a történelem
Ab ovo.
Libanonban kezdődik az emberiség története. Hiszen a termékeny félhold nyugati szeglete fontos csomópontja volt az elmúlt pár ezer évben a kelet-nyugat irányú kereskedelemnek. Itt alakult ki néhány tényező, mint pl. a mezőgazdaság és a pénz, ami valahogy azóta is meghatározó része életünknek. Az éghajlat azóta bár sokat változott, még mindig kedves más iparágaknak is, mint például a turizmusnak és a már említett hadigazdaságnak.
A tengerparti Byblos (Gebal, Jbeil), ahol volt szerencsénk egy egyetem kertjében tölteni egyik éjszakánkat, egy 7000 (!) éve, folyamatosan lakott település. A múlt pora csikorog cipőnk alatt kóbor sétáink során. Bocs.
Szittyabőrbe burkolt őseink még csattogó lepkével kergették a sztyeppei lovak ük-ük apáit, amikor errefele már kőböl építettek városokat. Persze azóta jól behoztuk őket (gulyás, puszta, zimmer frei, médiatörvény és VV Szandika), de azért mégis.
Egy kitérő: Tekintve, hogy annak idején az egyiptomi papirusz szállítmányokat itt pakolták át a görög világba menő hajókra, a város neve összekapcsolódott egy azóta igen elterjedté vált könyvével a Byblos-byblos-i papirusz-Biblia metamorfózis során. Mindazonáltal a városnak ekkor már ötezerévnyi múltja volt.
A főníciaiak hozták el számunkra a vizi kereskedelmet és navigációt (Navigare necesse est, ahogy a latinra fordított ókori mondás tartja). Jobb dolguk híján állami szinten kezdtek krikszkrakszokat gyártani és használni, és mivel ez bevált, gyorsan el is terjesztették a mediterrán régióban. Létrejött a térségben az ábc és az írásbeliség, amit a görögök, etruszkok, majd a latinok is átvettek, és ami nélkül most nehezen írhatnám ezt a blogot.
Főníciai zsé.
A főníciaikkal elterjedt a pénz és a kereskedelem, és megszülettek a Földközi-tengeri kolóniák, kereskedelmi útvonalak, amik aztán két ezer éven át határozták meg a a térség mindennapjait és a divatot.
Carthaginem esse delendam.
Ahogy ezt Cato, a kifejezetten latinos műveltségű hisz ez volt az anyanyelve római államféfi is megmondta, a dolgoknak egyszer végük kell, hogy szakadjon.
Már az ókorban is sokan komoly fantáziát láttak más népek és kultúrák módszeres leigázásában, így a kánaánban hosszabb-rövidebb látogatást tettek a perzsák, Sándor, a nagy, aki Tyrost, a második legnagyobb főníciai várost, bizonyára nagy fokú tetszése jeléül porig rombolta. Speciel Karthagó sem járt sokkal jobban, mikor ifj. Scipio sóval hintette be az város romjait.
A következő évszázadokban az egyiptomiak, perzsák, asszírok, görögök, rómaiak, arabok, mamlukok, keresztesek és az ottomán srácok is tiszteletüket tették a mai Libanon területén.
Az utóbbiak 400 éves uralma után az Első Világháború végén francia mandátum alá került az ország, így a francia nyelv és kultúra mély gyökeret ereszt a libanoniak életében.
Equlibrium instabile.
1943-ban Franciaország német megszállása után Libanon függetlenséget nyer. Az államalkotó vallások egyenlő képviselete céljából az állam mindenkori elnöke maronita keresztény, miniszterelnöke szunnita, a parlament elnöke síita, míg a helyettese görög ortodox.
1948-ban Izrael állam kikiáltása után más arab országok mellett Libanon is harcba száll. Az 1949-ben véget érő katonai csetepaté után az ország egy új szomszéddal és sokezer palesztin menekültel találja magát szembe. A palesztin menekültek és leszármazottaik (kb. 400 000 fő) a mai napig menekülttáborokban élnek Libanonban.
A viszonylagos prosperitás évei után 1975-ben kitör a polgárháború Libanonban, ami 1990-ig tart. A háború teljes pusztulást, szegénységet 150.000 halottat, 200.000 sérültet, a lakosság egy ötödének elmenekülését hagyja maga után.
Tekintve, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet otthonának tekintette Dél-Libanont, és innen intézett támadásokat Izrael ellen, a zsidó állam is jó párszor elfoglalta a polgárháboró sújtotta országot.
A vallás-gazdasági ellentétből pusztító háborúba torkolló konfliktus a színfalak mögött még most is érezteti hatását. A Bejrútot a háború során kettészelő Green Line még mindig ott van a városban: ha nem is kézzelfoghatóan, de fejekben minden bizonnyal. Amikor egyik nap étterembe megyünk a zsongó beirúti éjszakában, arra a kérdésemre, hogy hol van az intézmény, annyi választ kapok: odaát. Odaát az iszlám világban, odát a vonalon túl.
Carpe diem és a dekadencia diszkrét bája
A mai Libanon izgalmas kettőséget mutat. Az utak tele méregdrága luxusautókkal, a város hömpölyög, az éjszakai élet fényében Budapest egy elhagyatott moldáv bányafalunak tűnne.
Mindazonáltal az emberek a luxus ilyen irányú megnyilvánulása mellett sok esetben szegényes lakásokban tengődnek. A 2006-os pár hetes háborús események megingatták sok fiatalnak a kiszámítható jövőbe vetett bizalmát, így a mindennapok minél intenzívebben való megélése a személyes jövő építése elé kerülhetett a preferenciasorban.
Az elmúlt pár évben azonban megint ugrásszerű fejlődésnek indult az ország, olyannyira, hogy 2009-ben a New York Times Bejrútot az első számú turisztikai célpontnak nyilvánította.
A külvárosok szemétben úsznak, míg a felújított belváros tisztaságával, épületeivel bármelyik nyugati nagyvárossal versenybe szállhatna.
A régi piac területén felépült bevásárlónegyed építészetileg, esztétikailag is párját riktítja. A fényárban úszó kirakatokban láthatjuk a legújabb Porschétől a DolceGabana 1.5 millió forintos kiskosztüméig a luxus különböző megnyilvánulásait.
Libanon szépsége mindazonáltal a páratlan természeti adottságaival lesz teljes.
Következő írásunkban bemutatjuk, hogy milyenek a hegyek, miképpen látszódik a Földközi-tenger a havas gerincekről, és milyen is résztvenni egy nemzetközi túrasí versenyen.
Fotó: Petr Kaderavek
1955-ben nyitotta, majd 1991-ben bezárta végleg kapuit Hidden Valley. Azóta a backcountry paradicsoma lett. 
A hazai túrasíélet alaposan felbolydult a a jó hóviszonyoknak, no meg az aktív levelezőlistaáknak és 
Egy két fotó egy kis földrajz a korülöttünk lévő hegyekről és már indultunk is tovább a Hartopul Dara felé ami kb 7 percre van a Dara csúcstól. Nem sokat időztünk hiszen ma este már otthon szerettünk volna aludni. 14.30-kor már pedáloztunk visszafelé. Már tudjuk mi vár ránk a gerincen végig a fokával megyünk hiszen vannak helyek ahol mászni is kell. Még az előző nap amikor a gerinc felé közeledtünk kinéztunk magunknak egy másik ereszkedési lhetőséget egy kimagasló csúcsot a szombat völgyénegy keleti részén. Cheia Bandei a csúcs ami 2400 méterren helyezkedik el és jó körülmények között lehetőséget nyújt hogy egésszen a menedékházig fojtonos ereszkedéssel 700 méter szintkülömbséget síeljünk. 2 órára rá hogy visszafelé indultunk megérkeztunk a Cheia Banda csúcsra.
A Longs Peak a maga 4346 méterével kellemes Hálaadás utáni célpontnak tűnt. Hát nem az.
Az erdősáv szélén figyelmeztető táblák: ez itt már az alpin tundra régiója, azaz ne térjek le a kijelölt ösvényről (örülök, ha megtalálom), illetve innen már a jóisten ment csak meg a nyáron a délutáni órákban oly gyakran csapkodó villámoktól. Viszont most tél van.
Évszázadokon kersztül az Ute/Utah indián törzsek lakták a maró északi szelektől védett völgyet, ahol a csípős teleket is viszonylag kellemesen lehetett eltölteni.
.JPG)
No meg idióta sízők. Erik Roner Dél-Amerikában járt, és erről videó is készült. Nem a tragkius fordulatok és messzemenő következtetések mélyen érző rajongóinak meghatározó élménye a videó, de van benne elég sok hó, meg lécek is. 
Fejest ugrottunk a vertikális világ egy horizontális komponensekkel teletűzdelt metszetébe. (azaz másztunk egy jót, csak erős volt a reggeli kávém)
A 7- erősségű reibungtábla igazi in medias res kezdetet jelentett, amivel a következő kis traverzt egyben mászva jelentős időt spóroltunk meg.
.jpg)
Nos pontosan ezért kell Avalung és lavinazsák (ABS, BCA, vatevör).És persze sisak.No meg szemüveg.