Fókablog

Hogyan futottam végig az Alacsony-Tátra gerincét

avagy pulzus, vagy sebesség orientált-e az erőltetett menet

2013. október 10. - viktor.agoston

avagy pulzus, vagy sebesség orientált-e az erőltetett menet?

photo 1 copy.jpgPár éve kezdtem el futni, valahogy hozta a mászás, a hegyek, no meg a túrasí. Korábban is úgy gondoltam, hogy ezeket a sportokat két fajta módon lehet űzni, vagy önmagukért, vagy valamiféle magasztosabb cél érdekében. Amit viszont magam sem gondoltam, hogy ez idővel egyikből a másikba alakul, vagy épp egyszerre tud létezni egymás mellett. Azaz leegyszerűsítve azért kezdtem el futni, hogy jobb legyen a kondim, és mostmár a futásért magáért is futok. Ez utóbbi érzés szüleménye lett a terv, hogy fussuk végig az Alacsony-Tátra főgerincét, legalábbis annak Certivica-Donovaly közti szakaszát. De a sok unalmas filozofálgatást váltsák fel a tények.

Felkészülés

Igazán nem volt, illetve nem célzottan. A heti rendszeres 1-2 futás, pár mászás, bringa, általában 4 sportos nap per hét.

photo 4 copy.jpgA korán kelők jutalma, napfelkelte a hegyi réten

Előkészületek

A futás előtti napon érkezünk ki, ezer méter könnyed szint fel, háromszáz le normális séta tempóban, illetve 1700 méteren alvás a Stefanika házban (tudom nem ez a hivatalos neve, de mi így hívjuk és kész) 

Felszerelés

  • Hosszú futónadrág
  • kompressziós hosszú futózokni
  • téli bringáskesztyű
  • 2 db sapka
  • két underamour heatgear felső
  • 1 db termo bringás pulcsi
  • 1 db primaloft kabát
  • 16 literes hátizsák
  • 1.5 literes camelbak (izotóniás lónyál)
  • 6 dl bringas kulacs (víz)
  • energiaszeletek, aszaltgyümölcs, csoki
  • izolációs fólia, algoflex
  • Saucony JAZZ 12 futócipő
  • pulzusmérő óra, telefon

A futás napja



Untitled.jpgÉbredés 2:30-kor, hatszáz szint séta le, egy óra autázás és találkozás a többiekkel Donovalyban. Később ez a hatszáz szint jól jött volna még, a legutolsó lefelemenetben...

Hat órakkor indulás, lassú, majd egyre gyorsabb sétával, ami kocogásba, majd futásba vált.

A választott stratégiám hatékonynak bizonyult: nem a haladási sebesség, hanem a magam által meghatározott pulzusstartományban maradás a vezérelv. Ennek fényében figyeltem arra, hogy végig aerob tartományban 120-150-es pulzusok között haladjak, törekedve arra, hogy a pulzus ne essen 135 alá, és 145 fölé. Legalábbis amennyire a terep, a kondim, illetve az izmaim-izületeim ezt megengedik.

DonovalyCertovica-profil.jpg

Donovaly-Durkova menedékház, a kilátástalanság hegyei

Mert hogy azok. Ez az első, és leghosszabb szakasz. 25 km, végeláthatatlan fel-le, és megint fel, aztán megint le. és így tovább. Ezekben az órákban merül fel az emberben az az egyre hangosabban dübörgő gondolat, hogy vajon értelmi képességei teljes birtokában vágott-e bele ebbe a kalandba. A tizenvalahanyadik csúcs után már biztos a válasz a maga átütő és végleges nemlegességében. Mindazonáltal pár óra után némi büszkeség is felüti fejét a hipoxiától és anyagcseretermékektől zsibongva lüktető küzponti idegstruktúrában: még sosem futottam ennyi ideig.

Irány a Deres, majd a Chopok, és a reményhal meg utoljára

A Chabenec kaptatói és a Deres meredek emelkedője újrafogalmazza bennem a mélységes gyűlölet jelentésének igazi esszenciáját, de legalább ez már ismerős terep. Bár igaz,  pár méter hó alatt más benyomást kelt a táj, mégis egyre otthonosabban mozgom. Mentális térképem jól megrajzolt területére tévedtünk, most először merül fel bennem annak lehetősége, hogy képes leszek az általam kitűzött 12 órán belül emelt fővel teljesítem a távot. Az elmúlt harminc kilóméternyi távon azonban vészesen megcsappant folyadék készletem, és mindkét vádlim égni kezd, amit rossz jelnek tekintek. Csak még azt nem tudom mennyire rossznak. Társaimmal meghozzuk a döntést, folyadékot vételezünk és pihenünk, két olyan dolog, amit az elmúlt kb 7 órában nem tettünk meg.

photo 3 copy.jpg

A Chopok háznál hosszú sor, ami talán nem is bánunk annyira, van kifogás a pihenőre. Nem iszom általában kólát, de most ez nagyon jó választásnak bizonyul. Gyors eszmecsere után mindenki dönt, hogy folytatja az utat, vagy lefut a Trangoskánál lévő mobil alaptáborba.

Stefanika-Certovica, a diadalittas izületi fájdalmak eufóriás szakasza

Ahogy a maraton futásról is tartja a mondás, harminc kilóméter után jön a második fele. VAlahogy ezt is egyre jobban és mélyebben kezdem érteni.Térdeim egyre erősödő szúró fájdalommal adják tudtomra, elegük van a lefele futásból. A felfele caplatásban viszont a combizmok és a vádli elégedetlenkedik. Igazából mindkét rebellis egység pihenés utáni igényeit kielégíteném szivem szerint, de ebben a fázisban már az agy a felettes hatalom. Nincs már kifogás, nincs menekülő út, akkor is megcsinálom, ha kézen kell megtennem az utolsó kilómétereket. Ez érdekes módon egyébként csöndes megelégedéssel is tölt el, és  halkan, de egyre biztosabban kezdem el ünnepelni magam: ezt megcsináltam. Leküzdöttem, végigtoltam, felszaladtam, lerohantam, átugrottam, megszereztem, letéptem gyümölcsét.

Screen Shot 2013-10-05 at 11.23.26 PM.png

Tények

49.2 km táv, 10:20 perc haladási idő, 10+20 perc pihenő,

5510 m teljes szint, ebből 2980 fel, 2530 le (plussz az a reggeli 600m)

Tapasztalatok

  • A pulzustartomány, és a pulzuskontroll jó ötlet volt. Nem égettem el magam, illetve gyorsan tudtam regenerálódni.
  • Emelkedőn futás helyett viszont gyakran erőltetett menetben mentem, hogy ne szálljak 150 bpm fölé
  • A Stefanikában alvás jó ötlet volt, a hajnali lefele hatszáz szint meg rossz.
  • A cipőm talpa félig szétszakadt
  • A két autós logisztika és a mobil alaptábor bölcs megoldás

arcok2.jpg