Fókablog

Punta Gnifetti- paradicsom újratöltve

2010. október 04. - viktor.agoston
1778-ban hét olasz felkeredekedett Gressoneyból, hogy megtalálja a misztikus, elveszett völgyet. Őseik legendája szerint a hegygerincek és csúcsok tenegerének túloldalán varázslatos, titkos völgy ékelődik be az Alpok végtelen masszívumába. Egy völgy, ahol csodálatos állatok és növények élnek, és ahonnan az őseik valamikor az idők ködbe vesző kezdetén elvándoroltak.
A csoport 4000 méterig jutott, és bár nem találták meg az elveszett hegyi paradicsomot, az elveszett világ létezésének ígéretét tovább örökítették a következő nemzedékeknek, akik egyre merészebben és egyre magasabbra törve tárták fel az alpesi világot.
A 19. század elején végül két egyházi személy is sikerrel jár, Giordani és Gnifetti meghódítja a a Monte Rosa csúcsait.
 
2010 egyik augusztusi délutánján mi is meghalljuk azt a hívószót, ami elöttünk évszázadokon keresztül szirének dalaként vonzotta a Monte Rosa csúcsaira tévedő kalandorokat. 

agoston.viktor: P8280063

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A mintegy 12 órányi autó utat váltott vezetéssel és legális serkentőszerek korlátozott mértékű használatával teljesítjük. Jó tanács: 12 óra alatt a légkondi csontszárazra tikkasztja a szervezetet. Azt még csak nem is sejtjük, hogy ennek később még jelentősége lesz hegyi teljesítményünk szempontjából.
 
Az észak-itáliai Piedmont tartomány arolézek által lakott járásában járunk. Körülöttünk buja, szubtrópusi növényzet keveredik az alpesi faunával; a zöldellő lombos erdők látványa a meredek hegyoldalakon valahogy elképzelhetetlenné teszi, hogy nemsokára súlyos gleccsertakaró alatt roskadozó háromezreseken csatoljuk fel léceinek. No és a 20 fokos hőmérséklet sem erre utal.
 
Gressoney-ban hagyjuk az autót 1800 méteren és megváltjuk a sífelvonó jegyet. A parkolóból  pár átszállással, erős szél miatti néhány órás várakozással zuhogó esőben érjük el a legfölső lift-állomást.
 

agoston.viktor: P8270001

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A reményhal meg utoljára
 
3200 méter, táblák hirdetik, hogy innen már csak a magashegyek avatott értői és tisztelői, nomeg a vezetett túrák haladhatnak tovább.
 
Gleccserhasadékokon és hevenyészett via ferrátán keresztül érjük el a Gnifetti házat 3600 méteren. Eddigre a kiszáradás és a gyors szintnyerés, és persze a munkából autóba onnan meg síbakancsba ugrás continuum megteszi kedvezőtlen hatását. Szaggattó fejfájás kínoz, végtagjaim mintha ólomba lennének öntve és ledönt a deppresszíó.
A nap már süt, a hegyek lélegzetelállítóan ragyognak, szikráznak a gleccserek…..csak épp örülni nem tudok neki.
Kristófra nézek, látom ő is hasonló állapotban.
1200 kilómétert utaztunk, hogy szarul érezzük magunkat? Ezt otthon pár perces beszélgetés a főnökkel simán megoldható lenne.
 
Ami eztután következik, az még a mai napig nem teljesen világos. Mindenesetre másnap reggelig 14 órát alszunk.
 
Gyors reggeli a házban, mire elindulunk, már vonuló hangyákként pontozzák ki a biztonságosnak vél útvonalat a hegymászók.
 
Szegény eltévelyedett társaim a hegyben! Lécek nélkül haladni, mint holmi mezei túrista?
 
Elindulásunk után kb fél órával váltunk át lécre, 3800 méter körül. Bár kemény, kérges a gleccser hava, a fóka firnvassal jól támaszkodik. A firnvasat akkor érdemes felvenni (ha nem automata), amikor még nem érezzük égető szükségét, mert később már vagy késő, vagy nehéz a felvarázsolása. Kristóf anélkül tör a hegynek, így nem meglepő, ámbár igen látványos módon csúszik ki az egyik meredek lejtőn. Átfut az agyamon, hogy segítsek neki, de tudom, hogy az csak akkor lesz aktuális, ha már valahol földet ér, megáll. Max reménykedek abban, hogy az nem valamelyik szélesen tátongó gleccserhasadék lesz. Így csak nézem érdeklődve, ahogy hófelhőt húzva maga után egyre gyorsabban és egyre messzebb kerül.

Szerencsére a hasadékok előtt egy kisebb meredekségű részen végül megállítja a csúszást. Egyben van, nagyjából sértetlen, sürgősségi ellátást ránézésre nem igényel. 

agoston.viktor: P8280065

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Némi mentális sminkelést követően folytatjuk utunkat 4400-ig, ahonnan hirtelen lelassulunk. Én magam részéről szeretek beállni egy kellemes tempóra, ahol a lépések és lélegzetvételek szinkron módon egészítik ki egymást, így kölcsönözve sajátos és hosszan bírható dinamikát a haladásnak. Most is beállok a ritmusra, de 40-50 lépés után lassan, az óra mutató forgásával egyező, majd hirtelen ellenkező irányban el kezd forogni a hegy. Én, saját létezésem egyik legmeghatározóbb referenciapontjaként stabilan állok, viszont a hegy mozgása felgyorsul, billegni is kezd, ami a váltakozó irányú forgással karöltve sajátosan émelyítő égést hív életre gyomrom szájadékában.

A gleccsert fedő 20 centis friss hó antiperisztaltikus mozgásokkal történő színesre festenyzése helyett a zihálást választom. Jó döntés. 50 lépés, megáll, 40 lépés, megáll....szerencsére a 0 lépés-megáll előtt elérjük a házat.

Fejfájás, enyhe hányinger, 110-s alappulzus, nesze nektek alföldi tökös túrasízők. A végtelen hegyek 80 méteren előakklimatizálódott leigázói vagyunk mi.

Némi rebootolás után túránk lényegi része veszi kezdetét? a lecsúszás. Nem sokkal a ház alatt találkozunk Wetzl Péterrel, aki a poszt írásának idején épp a Cho Oyut támadja léccel és Mécs Lacival felfegyverkezve. Innen és most is sok sikert kívánva térek vissza gondolatban a Punta Gnifetti-re.

Augusztus, ragyogó napsütés, és stabil, kicsit kérges, de jól síelhető havon csúszunk le 4560-ról 3660 méterre átitatva a "mertmegérdemlem" érzéssel.

A szint csökkenésével kellemetlen tüneteink egyik-pillanatról a másikra meg szűnnek. 

Kiadós étkezés, majd didergős alvás a 10 fokos szobában, és szikrázó napsütésre ébredünk.

A Vincent Pyramide (4300m) a vasárnapi célunk. Haladásunk gyors, magabiztos, sikerült akklimatizálódni.

agoston.viktor: P8280058

Nemsokára a szél megerősödik, és a szikrázó augusztusi napfényben fagypont alá esik jóval a hőmérséklet, miközben a környező völgyekben 20 fok körül jár a digitális hőmérők virtuális higanyszála.

A Pyramidról elénk tárul a Dufourspitze, a Gnifetti, Svájc és Olaszország, sőt a távolban mintha a 150 kilométerre tornyosodó Mont Blanc masszívum csúcsai is kivehetők lennének.

4300 méterről 3400 méterig csúszunk kerülgetve a hegymászókat és a hasadékokat. Az utolsó kilométeren már nehezen tudnám meghatározni a gleccser napsütésben felolvadó, megpuhuló felületének halmazállapotát, ennek ellenére szépen lehet kenni benne az íveket. Óvatosan közlekedünk, hiszen nem vagyunk összekötve, és az adott sebességnél jó előre tekintve kell pillanatról pillanatra áttervezni a csúszás íveit, vonalát; hasadékok, gyenge hóhidak körülöttünk mindenhol.

 agoston.viktor: P8290111

Majd némi klettersteig következik síbakancsban, lécekkel megpakolt zsákokkal. A sílécek és a kifeszített kötél eddig számomra nem ismert vonzalma percenkénti el-, és fennakadást eredményez a lefele mászás során, a hőmérséklet emelkedik ahogy csökken tengerszintfeletti magasságunk, egyre több polós, rövidnadrágos túrázó tűnik fel

Körültekintésünk és szerencsénknek köszönhetően sikerül a felvonó állomását elérni,és mintegy órányi várakozás után, többszöri átszállással érjük el az autót.

 

 

 

 

Síbakancsban mászni.

 agoston.viktor: P8280080

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Margherita-ház: Európa legmagasabban fekvő menedékháza, 4600 méter

agoston.viktor: P8280074

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az únió kevéssé őrzött határa: Svájc-Olaszország

agoston.viktor: P8280070

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

578 mbar, a tengerszinten lévő 1000 mbar-ral szemben: gyors hegyimatek az oxigén parciális nyomásával: 1000X0.12=210 mbar, 578X0,21=121,38, azaz 88,26 mbar oxigén hiányzik; másképp egy 500 ml-s lélegzetvételben 105 ml oxigén helyett, csak 60,69 ml oxigén van

agoston.viktor: P8280067

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

United colors of whatever