Fókablog

No comment 2.

2009. november 05. - viktor.agoston

index.hu- Megtalálták a Himalájában a négy magyar hegymászó alaptáborát 4400 méteren a Szen Csong Fengen, de az eltűnteknek még nincs nyoma. A hegyen nagyon rosszak az időjárási körülmények, ami a mentést is hátráltatja, de akár a mászók késedelmének oka is lehet.

Egyelőre nem találják a kínai hegyimentők azt a négy magyar hegymászót, akiknek november 1-én kellett volna visszaérkeznie Szecsuán fővárosába, Csengduba. Sárközy Péter pekingi főkonzul tájékoztatása szerint a mentőalakulat 4400 méter magasban megtalálta a magyarok alaptáborát, benne felszereléseikkel. Most ötezer méternél tartanak a Zsen Csong Feng hegyen, de feltételezéseik szerint a magyarok 5300-5500 méter között kerülhettek bajba.

A hegyet eddig még sose mászta meg ember, a magyar csapat lett volna az első, amelyik meghódítja. A mentőalakulatok szerint nagyon rossz az időjárás, a hegyről folyamatosan szakadnak le a jég- és hódarabok.

origo.hu- Öttagú mentőcsapat indult a kínai Szecsuán tartományban eltűnt magyar hegymászók felkutatására - mondta az [origo]-nak Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul. A főkonzult erről a szecsuáni hatóságok tájékoztatták, vagyis a magyarokat hivatalosan is eltűntként kezelik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hegy keleti fala. (Tamotsu Nakamura 2008-s expedícióján készült felvétel)

A mentőcsapat szerdán már a hegynek azon a részén járt, ahol nincs térerő, így arról, hogyan áll a keresés, egyelőre nem lehet semmit sem tudni. A hegyi mentőket, kínai idő szerint csütörtök délre (magyar idő szerint hajnali ötre) várják vissza, legkésőbb ekkor már várhatóan többet lehet tudni arról, milyen eredménnyel járt a mentőexpedíció - mondta a főkonzul. Az eddigi jelentések szerint a mentést nehezíti, hogy ismeretlen terepről van szó, és az időjárási körülmények sem kedveznek, mert esik az eső.

A pekingi magyar külképviselet továbbra is várja a kínai külügyminisztérium szerdára ígért részletes tájékoztatását. A magyar külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a vélhetően érintett hegymászók hozzátartozóival, de neveket továbbra sem közölt. A térségbe egy magyar expedíció indult, feltehetően róluk van szó.

Lavinaveszélyes hegy

A hegy környéke meglehetősen kemény terep, de a fő veszélyt a lavinák jelentik - írta az [origo] e-mailben feltett kérdéseire Kristoffer Szilas dán hegymászó, aki két társával készül megmászni ugyanezt a hegyet. Ők egy héten belül indulnak. Szilas szerint a fő veszélyt a hegy környékén a lavinák jelentik, mivel helyi időjárás meglehetősen száraz, és a hóréteg túl lazán kötődik a felszínhez. A dán hegymászó szerint a térségben idén tavasszal három amerikai hegymászó meghalt emiatt, és korábban is történtek halálos balesetek. Az apja révén magyar származású Szilas azt írta, hogy ők az északi gerinc felől közelítik meg a csúcsot, mivel ott kevésbé lavinaveszélyes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csúcs északnyugati fala a kép baloldalán.

A Minya Konkától - Szecsuan legmagasabb, 7566 méteres hegycsúcsától és Tianwan folyótól délre fekvő Zsen Csong Feng egy közelben lévő tó után kapta - nem hivatalos - elnevezését Tamocu Nakamura japán hegymászótól, aki tavaly ősszel vezetett expedíciót Szecsuánba. Ez az egyike annak a néhány 6000 méter feletti csúcsnak a tartományban, amelyet még nem mászott meg ember. Nakamura expedícióján is ilyen csúcsokat keresett. Az expedícióról szóló rövid beszámolóban a japán hegymászó arról írt, hogy nem talált utalásokat korábbi expedíciókra, amelyet a hegyhez vezettek volna, vagy hogy valaki más is lefényképezte volna.