Fókablog

A felfele menet

2009. április 03. - Aloiv
 
Hányszor tanulunk járni életünk során? Általában a válasz a kérdésre az, hogy egyszer.
Bár ha jobban belegondolunk milyen is sarkemelővel járni, vagy akár hágóvasban lépni, aki már próbálta egyetértene azzal, hogy ezek nagy gyakorlatot igénylő különleges mozdulatok a hétköznapi járáshoz képest.
 
A fő munkát az alsó végtag végzi, míg a törzsünk egyenes és laza helyzetben van minden egyes lépésnél. Azzal, hogy fejünket középen tartjuk, vállainkat hátrahúzzuk- ezáltal a helyes tartást felvesszük- kivédhetjük, hogy előre hajolva mozogjunk a lécen.
 
Amikor emelkedőn haladunk felfelé, és a lécek orra felfelé mutat próbáljuk meg a az alábbi módon terhelni a síkre: húzzuk ki magunkat, a térdeket tartsuk enyhén hajlítva, súlyunkat helyezzük a sarkunkra. A két láb között legyen vállszélességnél kisebb terpesz, s úgy próbáljuk egyensúlyunkat megtartani, hogy ne kelljen a síbotokra támaszkodni. A hatékony sízés nem törzs, hanem lábmunka.
 
Amikor fókával a talpunkon túrázunk, a célunk az, hogy a lehető legkisebb energiafelhasználással tudjunk haladni. Ehhez izmainkat kell bevetnünk, hogy egy-egy részünket elmozdítsuk a másikhoz képest. Az első lépés, hogy a csípőhajlító izmainkkal a combcsontunkat előre mozdítsuk a medencénkhez képest. Ennek kulcsa az, hogy ne emeljük fel a lábunkat, s így a lécet a talajról!
A bakancs orrával indítva csípőből toljuk előre a lécet, hogy a fóka végig érintkezzen a hófelszínnel. Ha már elég messzire toltuk a lécet, helyezzük át a testsúlyunkat az elöl lévő lábfejre, hajlítsuk be a térdet, és egy térdnyújtással combizmaink segítségével egyenesedjünk fel.
Ebben a fázisban ne a váll, hanem a csípő vezesse a mozgást, így a súlypontunk a helyén marad.
Minden egyes lépésnél ellenőrizzük, hogy megfelelő-e a tartásunk: egyenes a törzsem, hátra húztam a vállam, előre dőltem?
 
A megfelelő pozíció hozzá fog segíteni, hogy a lehető leggazdaságosabban tudjunk haladni meredekebb terepeken is.
 
Ha azon kapjuk magunkat, hogy szétesett a tartásunk, szúrjunk ki egy pontot szemmagasságban, és tartsuk rajta a szemünket síelés közben. Próbáljunk a minket körülvevő tájra figyelni, ne csak a sínyomokra.
 
Nincs arra szabály, hogy mekkora lépésekkel haladjunk előre, ez mindenkinél más, függ attól, milyen az állóképességünk,milyen a tempó, milyen meredek és hosszú a táv. A legtöbbünknek az az ideális lépéshossz, amelyikkel a leghatékonyabban tudunk folyamatosan haladni. Ki kell tapasztalni. A felfelé haladásnál mindig lazítsuk ki s bakancs felső csatjait, és állítsuk járás-üzemmódba. Próbáljunk ki pár nagyon hosszú és egy pár nagyon rövid lépést, tapasztaljuk meg, nekünk hogy a legjobb. Fontos: az egyéni ideális lépéshossz a testünk függvénye. A technikai tudás, a hajlékonyság és az izomcsoportok közötti összhang fogja kialakítani. Rövidebb vagy hosszabb ez esetben nem azonos jelentésű a lassabb és a gyorsabb jelzőkkel. A lényeg, hogy mindenki rátaláljon a számára legkisebb energiát igénylő, egyenletes tempójú, folyamatos mozgásra.
 
Annál biztosabb a lépés, minél nagyobb kontaktusban van egymással a hófelszín és a fóka. Ezért a legjobb érintkezésre törekszünk minden helyzetben. Például, ha egy hegyoldalat keresztezünk, a lécek kisebb része találkozik leginkább hóval, ezt technikai tudásunkkal tudjuk korrigálni. Minden egyes lépésnél fordítsuk a bokánkat lassan a völgy felé, ezzel a léc úgy fordul, hogy a talpa nagyobb hófelületre fekszik fel. Ez a praktika különösen firnes lejtőkön fontos.
 
Mit csinál mindeközben a karunk? Ez a terepviszonyoktól függ, hogy épp egy meredek emelkedőn kaptatunk föl, vagy keresztezünk egy hómezőt. Függ a tempónktól, egy átlagos, de hatékony sebességnél alig használjuk a botokat, míg versenyhelyzetben nő a karhasználat szerepe.
A legfontosabb, hogy ne használjuk a karokat a testünk felhúzására. Ha a túra végeztével csukló és hátsó karfájdalmunk jelentkezik, ez arról árulkodik, hogy csiszolnunk kell még a technikánkat...
Ha sík talajon haladunk vagy emelkedőn föl, használjuk a botokat, ahogy kényelmes: ellentétes/ azonos kar-láb mozgást követve minden egyes lépésnél. Amikor keresztezünk egy lejtőt, bizonyosodjunk meg afelől, hogy a vállainkat vízszintesen, egy síkban tartjuk. Ezt megkönnyíti, ha a hegy felőli kezünket lecsúsztatjuk a bot markolatán, míg az egy szintbe nem kerül a másik oldallal. Így a válunk ellazul, a test egyensúlyba kerül, jobb lesz benne a vérkeringés, kevésbé fázik majd a kezünk.
 
A sarokemelők használatának létjogosultságáról eltérőek a vélemények. Minden estere a sarokemelő csökkenti a lábszárizomzatot, így az Achilles- ínat érő terhelést meredek terepen való haladáskor. Kisebb izommunkával végezhető az adott feladat. Használatával könnyebb nyomot lefektetni mély hóban, mert a léc orra nem merül el. Egyesek azt állítják, hogy a sarokemelő a súlypontot előre viszi, emiatt könnyebben kicsúszhatunk nehéz terepen, s ezt csak a törzs előrehajlásával tudnánk kivédeni. Megnehezíti a boka forgatását, így a fóka maximális érintkezése a hófelszínnel nem valósul meg, kalandossá válhat a kick-turning forduló, főleg a legmagasabb fokozatba állított sarokemelő esetében. Csökkenti a a léc előretolhatóságának mértékét, mivel döntve és magasabban van a sarok.
A sarokemelő gyakori használata sok idő és társaink türelmének elpazarolását vonhatja maga után.
 
Azaz akkor érdemes használni a sarokemelőt, amikor több érv szól mellette, mint ellene.