Fókablog

Sítúra-verseny helyett: ítéletidő a Tátrában

2009. február 16. - viktor.agoston
Kis csapatunk bokros reményekkel vágott neki a parkoló feletti útnak a Gyömbér–ház fele: indulunk a Síalpin Rally-n, megismerkedünk a magyar sítúra jeles személyeivel, iszogatunk, eszegetünk, aztán megnézzük, hogyan is kéne ezt csinálni.
 

foka: situra-98

Reményeinket két jelenés azonban gyorsan szertefoszlatta: a felfele vezető úton először egy tengerszemes zászlókat lefele cipelő sráccal, majd egy magát Toldy Gyurinak (Tengerszem) álcázó, behavazott síelővel való találkozás egyértelművé tette, hogy az ítéletidő és a reggel óta 4-es szintűvé fokozódott lavinaveszély miatt le kell fújni a megmérettetést, amelynek sereghajtó babérjait már-már a zsebünkben éreztük kirügyezni.
 
Számunkra azonban nem maradt választás, szabaddá tettük magunkat már a hétvégére, leesett 40 cm friss hó, lábunkon bakancs és léc, ruházatunk mélyén szórja jeleit a lavinarádió élettelenül csendes közönyével…szóval irány a ház, majd meglátjuk!
 
A ház körüli tomboló szél, lecsökkent látótávolság és a mínusz 15 fok alá süllyedő higanyszál egy tapasztalt hegyiembernek talán már előrevetítette volna azt, amit még álmunkban sem sejtettünk, hogy be fog következni: nemsokára egy nagy pohár forralt borral és gőzölgő kakaós buktival kell szembenéznünk.
 

foka: situra-66

Gasztronómiai igényeink kielégítését követően K. és V. felindult a Gyömbér felé, míg V. visszafordult, hogy másnap inkább az orkánban teljesítse a távot. (ezt persze akkor még nem tudta).
 

foka: situra-59

A Gyömbér tetején lévő kereszt valóban egyfajta megváltást jelent a túrázó számára. Megpillantása az 50 km/órás szélben, fagyban, ködben, vízszintes hóesésben (bár ezt inkább hóláramlásnak hívnám) egyszerű és kézzelfogható megvilágosodás az útvonalat jelző botok hitéletserkentő követése után: megérkeztél, nem tértél le az útról az északi szakadék felé, és leveheted a fókát, hogy a 300 méternyi szintkülönbséget vastagon fedő szűzhavat szakszerűen megsíeljed.
 
Fóka zsákba, tea arcba, bakancs csatok meghúzva, ski-funkcióra pöcc, kötés lefogva, mellkasheveder meghúzva: irány a száguldás. A rossz látási viszonyok miatt az útjelző botokat, mint versenykapukat kerülgetve zuhanunk. Zuhanunk, mert vizuálisan nem megkülönböztethető a levegő és a hó, tekintve mindkettő fehérségét. Így inkább puha zuhanásnak, mint síelésnek érezzük a csúszást.
 
A hegyi házban fél ötkor kezd elálmosodni az ember. De tudja, érzi, nem szabad magát átengedni az ágy hívogató melegségének, nem szabad lehajtania fejét, mert akkor hajnalban arra ébred, hogy menne már csak nincs hova. Így kénytelen-kelletlen eszik, iszik és jó nagyokat kezd beszélgetni, életről, hegyekről, hideb bivakokról, elnézett falakról, kényelmetlen ereszkedélsekről. És ez adja a hegyi esték igazi, hamísítatlan zamatát. A kandalló melegében, a lámpák szórt, sárgás fényében a legkétségbeesettebb éjszakai mászásaid a nagy fal közepén, a leghidegebb, éjszakai gerinctúrák, a legfélelmetesebb kicsúszások a szakadék feletti firnlejtőn mind a társasági élet jóízű anekdótáivá szelídülnek. Kicsiny táraságunk 7 főre duzzad, így fogy a bor, könnyen telik az idő. Érdekes módon a sítúra verseny résztvevői közül csak mi maradtunk.
 
Nagy alvás tíztől hétig, bőséges reggeli (tejbegríz nagyon sok kakaóval) és két órányi szüttyögés előzi meg csúcstámadási kísérletünket. Hadd legyek kissé önkritikus a férfinem nevében: mi is tökölünk indulás előtt, max nem az a kérdés, hogy melyik táskát vigyem, amelyik illik a cipőhöz, hanem, hogy felvegyem-e a símaszkot, berakjam-e a termoszt, kell-e plussz pulóver…..az időfaktor közel ugyanaz, és a stresszor hatás szempontjából ez a meghatározó. Csapatunk egyetlen női tagja nyugodtan üldögélve szemléli a férfiak szöszmötölését, bapakolt táskával, menetkészen.
 
Míg az előző napi csúcstámadás kissé kellemetlen volt, addig a mai kifejezetten keserves.
 
Az időjárás: mínusz 16 fok, szél: 60-75 km/h, 130 km/h pöffökkel, látótávolság 2-20 méter.
 

foka: situra-42

 
Talán nem véletlen, hogy nem találkozunk sok emberrel felfele menet.
 
A felfele úton egy széllökés a földre terít. Kuporgok, fogva a lécemet, várom, hogy alábbhagyjon a szélroham, ami elkezdett letolni a gerincről. Amint enyhül kissé, taposom a nyomot felfele tovább, ami nem megy könnyen: tegnap óta újabb 30-40 cm friss hó rétegződött a Gyömbérre. A csúcsot a háztól 30 perc alatt érem el (személyes rekord, a harisnyás marslakók ennyi idő alatt a Chopokon vannak és valószínűleg már a sört is kikérték volna, ha nem lennének megélhetési földönkívüliek). K. 40 perc alatt ér föl, ami szintén nagyon szép eredmény, sőt V. is fent van egy óra alatt, ami ha tekintetbe vesszük, hogy előző nap még visszafordult a jobb időben, igen figyelemre méltó. A fiúk nem sokkal később szintén a csúcson vannak, csúcsfotó, 40 cmről, ordítva alig halljuk egymás hangját, de hát szép az élet, és egy nagy csúszás még hátra van. Lefele térdig merülünk a hóban sízés közben, nem utolsó élmény!
 

foka: situra-105

Házban kaja, felpakoljuk összes holminkat és megkezdjük a lesízést Trangoska felé. Találunk egy szimpatikus lavinalejtőt, ahol kb 1 méternyi a friss hó.
  
foka: situra-108
 

A terület, ahova 4-es lavinaveszélyben nem szabad menni. Annyi kompromisszum azért születik, hogy egyszerre csak egy ember csússzon le rajta. Mikor leérek az aljára, kissé oldalt csúszom egy facsoporthoz, a Hyeronimus Bosch képek pokoli világát eszembe juttató kép tárul elém: 4-5 emberi forma eltérő testtájékai és lécek kaotikus szögekben állnak ki a lavinamező közepén a hóból. Nem, nem lavina, csak a firn és a szűzhó szabálytalan váltakozása tette mindezt. Mindenki sikeresen leér, a hegy is a helyén marad. A parkolóig sajnos csak 10 perces az út az erdőn keresztül lefele, ezt a szakaszt szívesen elhúznánk, mint a rétestésztát.

Parkoló, cuccolás, omlett a Motorest Nemeckában.
 
Hátunk mögött megint egy élvezetes hegyi hétvége.