Fókablog

Sítúra életre-halálra, avagy a sítúrázás lélektana női szemmel

2009. január 22. - Aloiv

Tisztázzunk néhány fogalmat!

 

Bátor: aki veszélyben vagy veszélyes következmények tudatában is félelem nélkül, (legjobb) meggyőződése szerint cselekszik. Félelem: valamely közelgő veszély okozta szorongó lelkiállapot. Kitartás: helytállás, állhatatos magatartás. Biztatás: ösztönző bátorítás, reményt keltő buzdítás. Biztonság: veszélyektől vagy bántódástól mentes állapot, bizonyosság, határozottság. Csapat: emberek, illetve állatok (rendezett) csoportja. Felelősségérzet: tetteink, kötelességeink iránti felelősségünk átérzése. Összetartozás: két vagy több személy egyetért, és igyekszik segíteni egymást, kölcsönös támogatás, összefogás. Brühühüsízés: fáradt és elárvult női lélekre jellemző attitűd, csak tapasztalt férfitársak által dekódolható, egy kis szeretgetéssel, reménysugár felvillantással percek alatt magától szűnő hegyibetegség.

 

 

foka: GoogleEarth Image

 

A sítúrázáshoz alapvetően két dolog szükséges: fizikai állóképesség és a hó kulturált megsíeléséhez méltó sítudás. Ez utóbbi helyettesíthető egy középhaladó, ám nagyon elszánt, kihívásokra és újdonságokra (szűzhó, jégkristályok, szűk kuloárok, 40-60° körüli lejtők) nyitott pályasíző tudásával is, bár így kissé döcögősebb a lejövet, és az arcon elmorzsolandó az az egykét csendben kicsorduló könnycsepp...

 

Ellentétben azokkal a kijelentésekkel, „hogy aki fél, az maradjon otthon, vagy a konyhában vóna' inkább a helyed, kezedben a fakanállal” egy gyenge női lélek is lehet a sítúracsapat ütőképes tagja. Ámbár előfordulhat, hogy némi készletet kell az erős férfitársaknak felhalmozni türelemből és empátiából. Érdemes figyelembe venni, hogy a tájékozódással néha kissé hadilábon állunk, akkor is, ha apai szigorral vagyunk emiatt megfeddve- jobb és bal agyféltekénk közti kapcsolatok száma ettől még nem nő!

Fizikai terhelhetőségünk valamivel kisebb, ezért lassabban gyűrjük le az emelkedőket, ezt célszerű elfogadni, s mindenkinek a saját kényelmes, egyenletes tempójára ráállni. Mindezek ellenére szeretünk sítúrázni, mert izgalmas és gyönyörű sport s a társaság sem utolsó! Bár van, hogy ez kívülről nem látszik, hisz a nehézségek időnként összekuszálják arcvonásainkat, s modorunk sem mindig kifogástalan, de türelmes és rutinos csapattársaink elnéző mosollyal emelkednek felül ezen apró disszonacián.

 

Mindezekből már kiderült, két része van a túránknak: a felmenet és a lejövet.

 

A felmenetel nagyon kellemes, egyenletes mozdulatokkal végzett táncszerű úszás a nyomokban erdőben, gyönyörű tájakon. Ehhez különleges technikai tudás nem szükséges, megy ez magától! Hátráltató tényezőt csak a sötét és a túristák által széttaposott, majd megfagyott hófelszín jelenthet, esetleg egy kis hóvihar.

 

A fóka, mint olyan időnként megvicceli az embert nagy hidegben, ilyenkor leugrik a lécről, máskor érthetetlen módon engedi, hogy lécünk visszacsússzon, de a túra túlnyomó részében a barátunk.

 

Amint túl meredekké válik a terep, érdemes elkezdeni a cikkcakkozást, ez nagyon kényelmes, amíg meg nem kell fordulni, s irányt váltani. Ez a manőver idővel tökélyre fejleszthető...

 

Felérünk, pihenünk, eszünk, iszunk! Enni nem csak, fontos, kötelező! Egy bölcs barátom szerint annyit bírunk, amennyit eszünk. Lelkiismeret-furdalás nélkül végig lehet nassolni az utat. Bár hormonjaink eléggé lefogják az emésztőszerveinket, azért tuszkoljunk le időnként egy kis csokit a torkunkon!

 

Elérkeztünk az ereszkedés pillanatához. A vacogás oka persze a mínusz 10 fok és a szél, s nem az inainkba szállt bátorság! A szűzhó csodálatos! A jeges részeken jól megélezett léceinkkel átevickélünk, társainkat szemmel tartva. Az erdei lesiklás nagy kaland! Mindenki vérmérséklete és sítudása szerint oldja meg a felmerülő kihívásokat. Van, hogy elérkezik az a pillanat is a sítúrázó életében, hogy a léc a hátizsákra kerül, s gyalogszerrel folytatjuk utunkat...

 

Boldogok vagyunk, amikor megpillantjuk autónkat, s a civilizáció közelségét érezvén megnyugszik a lelkünk, megcsináltuk! Ilyenkor gratulálunk társainknak, meleg teát és pálinkát kortyolunk hősiességünk emlékezetére.

 

Másnap reggel enyhe fáradtsággal ébredünk, kellemesen feszes izmokkal, melyek visszaidézik az előző napi síelést. Ez jó érzéssel tölt el minket, hisz a tegnap még fájó, félelmetes pillanatok az éjszaka leple alatt megszépültek, s alig várjuk, hogy visszatérjünk a hegyek közé!