Valamikor az 1800-as évek elején az Aosta völgy lakói körében köztudomású volt, hogy fent a hegyen, a hó és jég között, ahova emberöltők óta senki nem merészkedett fel egy elveszett paradicsom található, gyülölcsfákkal és legelőkkel, egy hely, ahol örök nyár uralkodik. Egy paradicsom, ahonnan őseik annak idején leköltöztek a völgybe.

Aztán néhányan elhatározták, hogy felmennek az örök hó és jég birodalmába, és megkeresik ezt az elveszett paradicsomot. Évről évre egyre több csúcsot hódítottak meg a merész alpinisták, végül 1842-ben egy Giovanni Gnifetti nevű szerzetes feljutott a ma róla elnevezett 4554 méter magas csúcsra. Csalódottan állapította meg, hogy nincs ott semmiféle földi paradicsom.

Jó nagy köd lehetett Gnifetti érkezésekor; a hétvégén ugyanott jártunk, és mi megtaláltuk a paradicsomot. Gyümölcsfák és zsíros legelőkön legelésző tehenek ugyan valóban nincsenek, de az elképzelhető legjobb magashegyi terep igen, amire az extrém lecsúszásokra szomjazó síalpinista csak vágyhat. Többek szerint Ilyen csak Chamonix-ban van és itt.

A következő napokban - miután kialudtuk magunkat - megírjuk fényképes élménybeszámolónkat. Kiderül, érdemes-e 24 órát autózni egy háromnapos hosszú hétvége alatt egy kis síelés reményében, és persze az is, hogy milyen érzés augusztus közepén sítúrázni, 4550-re feljutni és onnan lesíelni.